XII. Kantharosz Gála

Orosz Zoltánnal és a Győri Filharmonikus Zenekarral

Helyszín: Győri Nemzeti Színház
Időpont: 2024.04.04., 18.00 óra

A gála fővédnöke: Dr. Nagy István, agrárminiszter

A gáláról

A Kantharosz Gála Magyarország egyik legnagyobb jótékonysági borárverése és koncertje. Jóságból születő társadalmi esemény, mely ünnep zeneszeretőknek, a bor szerelmeseinek, jótékony civil szervezeteknek és a közönségnek egyaránt. A Gálán összegyűlt minden forint; a jegybevétel, a licitekből befolyt összeg és a támogatók felajánlásai nyílt pályázat útján jut el a támogatottakhoz.

Civil szervezetek, sok elhivatott önkéntes, valamint a Győri Filharmonikus Zenekar összefogásával évről évre létrejön ez a különleges esemény, hogy közös erővel segítséget nyújthassunk rászoruló, vagy kiemelten tehetséges fiataloknak.

A szervezőbizottság az elmúlt esztendőkben már több mint 100 millió forint adományt juttatott el pályázó fiatalok ügyére, hogy kicsit jobbá tegyük számukra a világot.

Csodatörténeteink azt példázzák: a Kantharosz eszményét követve keressük, és meg is találjuk a lehetőséget, hogy segítsünk. Tesszük ezt szervezeti kereteken keresztül és gyakran egyéni igények szerint is, rászoruló gyermekek életminőségének javításával, kiemelkedő tehetségű fiatalok pályaindulásának támogatásával.

Jótékony közönségünk az est folyamán a Győri Filharmonikus Zenekar erre az alkalomra összeállított koncertjét élvezheti, megismerheti a borárverés különleges tételeit és a felajánló borászatokat. Az unikális koncertet követően kerül sor a hagyományos, és a legnagyobb izgalmat jelentő licitálásra.

A felemelő estet minden vendégünk számára kötetlen hangulatú beszélgetés, állófogadás és a nagynevű borászok borkóstolója zárja.

Jótékony cél

A kezet csak megfogni szabad, elereszteni vétek, ellökni átok, egymásba simuló kezek tartják össze az eget és a világot!
Albert Camus

2017-es Kantharosz Gála

Számtalan történetünk van, melyek "írását" szeretnénk az Önök segítségével folytatni. Néhány szívet melengető példa:

  • Tündöklő tehetségű fiatal fuvolaművésznő pályaindulásának támogatása, aki ma a frankfurti zeneművészeti egyetem hallgatója, játékával már a híres Carnegie Hall színpadán is bizonyított
  • csallóközi Fejlesztő Központ hiperaktív, autista és írás-olvasászavaros gyermekeinek támogatása
  • győri kórház koraszülött osztályának csecsemő-lélegeztetőgép vásárlása
  • hajléktalan szülők gyermekeinek balatoni, bakonyi nyaraltatása
  • örökbefogadott, hátrányos helyzetű kislány mozgásfejlesztéséhez anyagi háttér biztosítása, a kislány ma jár és kommunikál
  • a tehetséges fiatal zongorista segítségünkkel eljutott a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola felvételijére, felvették, sikeresen diplomát szerzett, ma már a világ nagy színpadain arat sikereket

Galéria

Szervezők

Támogatók

Főtámogatók

Főtámogató: Tagai István, a Bestva Zrt. elnök-vezérigazgatója

Arany fokozatú támogató
Ezüst fokozatú támogatók
Bronz fokozatú támogatók
Támogatók
Médiatámogatók
További támogatók

Borászok

Pályázat

A Kantharosz Gála és Alapítvány célja a rászoruló és tehetséges győri és Győr környéki fiatalok támogatása évről évre. A pályázatra civil szervezetek, alapítványok és családok, magánszemélyek is pályázhatnak. A Gála minden résztvevője, támogatója, licitálója és felajánlója, minden vendégünk hozzájárul ahhoz, hogy magas bevételt érjünk el, ennek megfelelően magas támogatási összeget adhassunk át a nyertes pályázóknak.

Támogatási lehetőségek

Szeretné,  a cégének logóját viszont látni a régió legnagyobb jótékonysági rendezvényén? Szeretne meghívott díszvendégeink között helyet foglalni, majd koccintani az ország legjobb borászaival? Szeretne licitálni és hazavinni egy olyan tételt, mely csak az ön gyűjteményében lesz fellelhető a világon? Szeretne segíteni rászoruló gyermekek álmainak támogatásában?

Akkor vegye fel velünk a kapcsolatot!

Kapcsolat
Támogatási lehetőségek

Kantharosz Alapítvány

A Kantharosz Közhasznú Alapítványt komoly és elismert üzletemberek irányítják, felügyelik  így garantált, hogy a befolyó összegek a pályázatokra fordítódnak. Erről a gálát övező kimagasló médiafigyelem is gondoskodik. A Kantharosz Alapítvány, és a jótékony borárverésből befolyt pénz támogat minden olyan tevékenységet, amelynek célja a gyermekek fejlesztése, felzárkóztatása, ápolása, gondozása és nevelése, valamint a tehetségek felkarolása.

Adószám

18397176108

Nyilvántartási szám

08 01 0051297

Teljes név

Kantharosz Közhasznú Alapítvány

Rövidített név

KANTHAROSZ ALAPÍTVÁNY

Cím

9028 Győr, Pattantyús UTCA 35. D. épület

Fő tevékenység

9499. M.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenység